CSALÁDI KALÁKÁBAN DARABOLTÁK FEL AZ ÁLDOZATOT
2006.06.17. 11:06
Brutális gyilkosság áll egy budapesti asszony tavalyi eltűnésének hátterében - derítették ki a BRFK életvédelmi zsarui. A feltételezett tetteseket - egy sződligeti családot - SMS-üzenet buktatta le.
Tökéletes gyilkosság nincs, állítják a szakmában régóta dolgozó rendőrök. A tettes előbb-utóbb kapkodás miatt vagy túlzott magabiztosságból követ el hibát, amely leleplezi. Ennek ellenére mindig akadnak, akik megpróbálják átejteni a rutinos zsarukat.
Feltűnő pongyolaság
A XI. kerületi családi házban két macskájával éldegélő B. Andrásné (�62) tavaly októberben azzal indult el otthonról, hogy üzleti ügyeit megy elintézni. A pénzügyi tanácsadással foglalkozó nyugdíjas a lányának azt mondta, üzletfeleivel találkozik, aztán napokig nem adott életjelet magáról. Amikor a családtagok már komolyan aggódtak érte, kaptak egy SMS-üzenetet B. Andrásné mobiltelefonjáról, aki röviden annyit közölt, hogy kórházba került. Azonnal tárcsázták a telefonszámát, de az ki volt kapcsolva. Biztosra vették, hogy az aszszony komoly bajban van, és az üzenetet nem ő küldte, ugyanis nem tudott SMS-t írni. Ráadásul nem rá vallott a pongyola fogalmazás, és lányával is túl jóban volt ahhoz, hogy ilyesmit ilyen kurtán-furcsán hozzon tudtára. A rokonok bejelentést tettek a rendőrségen, az eltűnést közigazgatási eljárásban kezdte vizsgálni a XI. Kerületi Rendőrkapitányság, aztán egyre gyanúsabbá vált az eset, így a BRFK bűnügyi I. főosztály életvédelmi osztályának körözési csoportja is bekapcsolódott a keresésbe. A kámforrá vált hölgy lakásában a hozzátartozóknak feltűnt, hogy valaki járt ott az asszony távozása után. Hiányzott néhány értékes holmi és egyéb furcsaságok mellett le volt eresztve a redőny, amit B.-né mindig felhúzott.
Ölés után elrejtés
Kiderült, hogy korábban felhívta a szomszédokat egy ismeretlen férfi, aki azt mondta, hogy B.-né távollétében őt bízta meg a macskák etetésével. Ezután kutathatták át a családi házat, és a szomszédok az előzetes bejelentés miatt nem gyanakodtak, hogy ki megy be oda saját kulccsal. � Megerősödött a gyanú, hogy valakik leplezni próbálják B.-né eltűnését � nyilatkozta lapunknak Keszthelyi József alezredes, az életvédelmi osztály vezetője. � Feltérképeztük az ismeretségi és kuncsafti körét, majd eljutottunk egy sződligeti házaspárhoz, akik egy komolyabb beruházáshoz kérték a hitelügyintézésben jártas asszony segítségét. Őket ellenőrizve fény derült arra, hogy B.-né XI. kerületi családi háza időközben az asszony, G. E. (47) nevére került. B.-né lánya egyik megdöbbenésből a másikba esett, amikor ezt megtudta, ugyanis szerinte az édesanyjának esze ágában sem volt eladni a házat. Márpedig G. E. állította, hogy az ingatlant megvette tőle. Az adásvételi szerződést szakértőkkel vizsgáltattuk meg, akik B.-né aláírását hamisnak találták. Első körben G. E.-t csalás bűntette megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és előzetes letartóztatásba került. Konokul állította, semmit sem tud a néni hollétéről, mi több, arról sem volt fogalma, hogy nyoma veszett. Erre azonban rácáfolt a mobilszolgáltatótól beszerzett információ, miszerint a kórházi kezelésről szóló üzenetet Sződliget térségéből küldték B.-né telefonjáról, napokkal az eltűnése után. A házaspár házát és kocsiját átkutatták a zsaruk, és olyan, vérrel szennyezett eszközöket találtak, amelyeken a szakértők ugyancsak B.-né vérét találták. Többek között egy lapáton, amit a házaspár és egyik fiuk a jelenlegi adatok szerint az asszony eltüntetéséhez használt.
Előkerült testrészek
Az ezt követően nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével is meggyanúsított családanyát fia, ifjabb K. Á. (25) és férje, K. Á. (46) is követte a rács mögé. Részbeni beismerő vallomásokat tettek. Megalapozott a gyanú, hogy B.-nét megölték, a holttestét feldarabolták, a testrészeket kocsiba rakták, és Pest megye több területén elásták. A brutális bűncselekmény további részletei még tisztázásra várnak, de K. Á. útmutatása alapján a rendőrök tetemkereső kutya segítségével már megtalálták B. Andrásné földi maradványait.
|