HIHETETLEN BALESETEK, KÜLÖNLEGES KATASZTRÓFÁK
2006.06.05. 20:01
Olykor a legváratlanabb szituációk idéznek elő balesetet. A helyszínelők jegyzőkönyveinek tanúsága szerint ütközött már hajó villamossal és autóbusz repülőgéppel is. Néhány szokványostól eltérő balesetről beszélt lapunknak Kázsmér Tamás őrnagy, a BRFK közlekedésrendészeti főosztály helyszíni szemle alosztályának vezetője.
Néhány napja történt a Hegyalja úton, hogy egy 21-es busznak kiesett az akkumulátora a Diana utcai kanyarban � kezdi az őrnagy. � Eltalálta a szemből jövő Renault-t, a mázsás súly összetörte a kocsit, amelynek utasa is megsérült. A két jármű nem érintkezett egymással, így nem beszélhetünk közúti balesetről, de foglalkozás körében elkövetett mulasztás miatt eljárást indítottunk ismeretlen tettes ellen. A műszaki szakértő állapítja meg, melyik szerelő feledkezett meg az akkumulátor rögzítéséről.
Lassú defekt
� Nem sejthette a pillanatok múlva bekövetkezendő bajt a Vidámpark melletti felüljárón dugóban araszoló Peugeot fiatal női vezetője � folytatja Kázsmér Tamás. � A szilánkoktól több sebből vérző vezető meggyőződéssel állította, hogy nem ütközött senkivel, mégis egy szempillantás alatt kirobbant az összes ablaka. A helyszínelés során a kocsitól százméternyire megtaláltuk a �tettest�. Egy defektes kamion volt. A középső sávban haladt a személygépkocsi mellett, amikor elhanyagolt állapotban lévő gumija kidurrant a Peugeot ablakaival egy magasságban, és a légnyomás kivitte az ablakokat. A szakértő megállapítása szerint lassú defekt volt, fokozatosan mélyült a szakadás, amikor már nem bírta tovább a nyomást, felrobbant. A helyszínelőkben is mély nyomot hagy egy-egy tragikus eset. Az emberek közönye olykor már égbekiáltó. Tavaly nyáron az egyik metrómegállóban a sínek közé szédült egy idős férfi. Szerencséje is lehetett volna, mert az életmentő árokba esett. Alaposan megüthette magát, emlékezetkiesése volt, csak ült és fogta a két sínt, mint valami korlátot. Legalább százan várakoztak a peronon, de senki nem akadt, aki az árokba fektette volna, vagy figyelmeztette volna erre a két perc tíz másodperc alatt, ami a szerelvény beérkezéséig hátra volt. A peronőr sem látta az esetet a monitoron, éppen jegyet adott ki. Egy később érkező férfi szólt neki, rögtön az áramtalanítóhoz szaladt, de sajnos már késő volt, abban a pillanatban beérkezett a szerelvény.
Utolsó tekintet
� Nehéz megmagyarázni a XVII. kerületi Cinkotai úti vasúti átjáróban bekövetkezett halálos balesetet is � folytatja az alosztályvezető. � A kocsisor araszolt, a Skoda áthaladásának kezdetekor még fehéren villogott a lámpa. Az utána következő kocsi viszont már tilosat kapott, a Skoda pedig a vágányok közt maradt. A három sínpár egyike szemlátomást használaton kívül volt, egy lezárt telephelyre vezetett, a gépkocsivezető mégsem ott keresett menedéket. A szemtanúk szerint az egyik használatban lévő sínpáron megállva szállt ki a helyzetet felmérni, majd újból visszaült, bekapcsolta a biztonsági övet, és hátramenetbe kapcsolt. Indulás helyett azonban egy térképet vett elő. A kereszteződésbe érkező gyorsvonat vezetője azóta sem szabadul a tekintettől, amikor élete utolsó pillanatában összenézett vele. Hivatásos sofőr volt, markológépet vezetett vidéki munkahelyén, csupán alkatrészért jött a fővárosba. Egy BKV-busz kanyarodott nagy ívben balra egy keskeny utcába tavaly, a tél kezdetén az egyik peremkerületben, amikor hirtelen előkerült a semmiből egy autó, és szemből belerohant. A vizsgálat szerint a busz baj nélkül befejezhette volna a kanyarodást, ha a kocsi nem lépi túl jóval a megengedett sebességet. A balesetben az autó 21 éves vezetője és 17 éves utasa szörnyethalt. Mint kiderült, gyorsulási versenyre készültek. A fiatalkorú áldozatnak két éve már volt egy súlyos motorbalesete. Szinte ugyanúgy rohant egy autónak nagy sebességgel. Bukósisak sem volt rajta, egy hétig feküdt kómában. A kórházi ágyán megígérte, hogy soha többé nem száguldozik. Nem tanult az esetből, és sajnos erre már nem is lesz módja. Összeszorult torokkal helyszíneltek a zsaruk a pünkösdfürdői strandnál történt halálos balesetnél is. Egy érettségi előtt álló fiatal lány azért halt meg, mert nem használta a biztonsági övet a légzsákkal felszerelt autóban. A barátja vezette a kocsit, elnézett egy elsőbbségadás táblát, és összeütközött egy furgonnal. Mindkét kocsi kipördült és felborult. A lány teste előrebukott, és a hirtelen kicsapódó légzsák megölte. Sajnos sokan nem ismerik ennek az életmentő eszköznek a működését. Hirtelen telik meg levegővel, közben kemény, mint a beton. Aki bekötötte magát, akkor még nem is találkozhat vele, csak a felfúvódás után. Akkor azonnal enged, az oldalán lévő lyukakon keresztül távozik a levegő. Ilyenkor már a hozzácsapódó testhez idomul, tompítva az ütést.
Felhők között
A jó idő beálltával havonta legalább egyszer intézkedniük kell a rendőröknek sárkányrepülős vagy siklóernyős balesetnél. A bejelentést követően kocsival mennek, amíg lehet, majd több kilométeres gyaloglást követően kezdik keresgélni az erdőben a baleset résztvevőit. Ezeknél az eseteknél tanúkat találni sem egyszerű, pedig fontos tudni, ki csomagolta össze az ernyőt, milyenek voltak a szélviszonyok, ki merről jött. A levegőben is szigorú szabályok szerint kell közlekedni, a felhők között ugyanúgy léteznek elsőbbségi szabályok. Nemrég zárult le egy Ferihegyen történt baleset vizsgálata. Mint emlékezetes, egy érkező gép lecsúszott a kifutóról 42 utassal a fedélzetén. Szerencse volt, hogy az esőtől erősen fellazult földön a gép első futóműve elsüllyedt, és megállította a gépet. Rossz belegondolni, mi történhetett volna, ha fagyott, kemény a talaj, és kitörik a futómű. A hajtóművek földhöz csapódása után lángok emészthették volna el a gépet. A vizsgálat megállapítása szerint a pilóta nem a megfelelő sebességgel vette be a kanyart. Azért olyan is előfordul, hogy a szerencse kísér egy balesetet. Néhány napja a Csömöri út és a János utca kereszteződésében lépett figyelmetlenül egy megkülönböztető jelzéseket használó mentőautó elé egy 30 éves férfi. Pedig a gyalogosnak jól kellett látnia a járművet. Miután elütötte, a mentő megcsúszott, az úttest bal oldalára sodródott, és felszaladt a buszmegállóba. A gyalogos csak könnyebben sérült meg, a megállóban pedig egy lélek sem volt. Néhány pillanattal korábban vette fel az utasokat az autóbusz.
|