HIDEGVÉRREL SZÉTZÚZTA ÁLDOZATA FEJÉT
2006.06.05. 19:59
Tilda egy lapra tette fel az életét, amikor hajdanán a pedagógusi hivatást választotta. Saját gyermeke nem volt, így a falubeli lurkókra �pazarolta� szeretetét. A nyírbélteki nyugdíjas tanárnőt a gyanú szerint egy olyan fiatalember ölte meg, aki mindössze egy osztályt végzett.
Az útról nem lehet belátni a fehérre meszelt házikó teraszára, ahol március 9-én holttan találták a 67 éves asszonyt. A kertben egy ősz hajú férfi gépkocsifeljárót épít.
– A testvérem volt az áldozat. Nem lakom itt, nem tudok semmit, a rendőröket kérdezzék. Lehajtott fővel teszi a dolgát, és odébbáll, amikor kibuggyannak a könnyei.
A 66 éves Dudzsák Gyula kezében szatyor, sörért indult a boltba: – Csendes kis falu ez, nem emlékszem, hogy valaha is történt volna gyilkosság. Erőszak, fosztogatás volt, amikor az oroszok bejöttek, de emberölés még akkor sem. Szegény Tildácskát jól ismertem, együtt gyerekeskedtünk. Szép leány volt, mégsem ment férjhez. Közel lakunk egymáshoz, így feltűnt, hogy nem szól a rádió, amit gyakran hallgatott. Ezután találtunk rá holtan. A bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható 28 éves G. Géza családja a falu végi soron lakik egy nagy, kerítés nélküli házban. A szomszédok kíváncsi tekintete kíséri az idegenek minden lépését. A férfinak van még két fiatalabb és három idősebb testvére. Az anyja előkap két orvosi papírt, hogy lássuk, fiacskája idegi alapon beteg. Nyolc hónapra született, talán az ártott meg neki. Gyerekkorában az iskolával sehogy sem boldogult, nem tanult meg sem írni, sem olvasni.
– Azt sem tudjuk, él-e, hal-e. Egyszer megmérgezte magát, ki tudja, mit tesz a börtönben? Mi történik a két kisgyerekével? Sokféle csínyt elkövetett, de ölni nem lenne képes. A csirke nyakát sem tudná elvágni. A Szabolcs-Szatmár Megyei Rendőr-főkapitányságon Orosz István őrnagy, a bűnügyi osztály életvédelmi alosztályának vezetője tájékoztat a fejleményekről:
– A férfi előzetesben van, mert a megalapozott gyanú szerint súlyosan bántalmazta az egyedül élő 67 éves aszszonyt, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az orvos szakértő szerint az áldozatot több ütés érte egy tompa tárggyal. Az arca össze volt törve, bezúzódott a koponyája, roncsolódott az agya. Holttestét napok múlva a teraszon találták meg a szomszédok. A tettesnek feltehetően útban volt a bejáratnál, ezért kihúzta..
A nyomozók és a bűnügyi technikusok a gyanúsítottra utaló egyértelmű nyomokat rögzítettek a helyszínen. Korábban főként lopásokat követett el, és mindig volt bűntársa. A zsaruk azért kérték a kommandósok segítségét az elfogásához, mert előfordult régebben, hogy G. Géza a figyelmeztető lövés ellenére sem állt meg. Tudták róla, hogy akkor sem tesz beismerő vallomást, ha tetten érik. Most is tagad. Valószínűleg, poligráfos vizsgálatra lesz szükség.
|