BIZONYÍTÉKOK A TELEFONBAN
2006.06.05. 19:50
Mintha különös mánia ütötte volna fel a fejét a bűnelkövetők között: egyesek mobiltelefonjuk videokamerájával rögzítik az általuk elkövetett bűncselekményt, hogy később legyen mivel büszkélkedni a haverok előtt. Az ilyesféle óvatlanságnak örülnek a nyomozók, hiszen kell-e jobb bizonyíték egy felvételnél.
Nemrég kapcsolták le a zsaruk Zugló rémeit. A tinik magabiztosságára mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik akciójukat egy erővel elvett telefon kamerájával rögzítették is, legyen mit mutogatni az utókornak. Március utolsó szombatjának délutánján a �zuglói rémek� � két tizenhat és egy tizennyolcadik születésnapja előtt álló tini � az Egressy tér környékén lófráltak, kerestek valakit, akitől megszerezhetnék az esti buli kiadásait fedező zsákmányt. Ártatlan kamaszként üldögélve a padokon azt lesték, melyik velük egykorú legénynél van márkás mobiltelefon, MP3-lejátszó, egyéb divatos holmi.
Esti kérdés
A kiszemelt áldozatot aztán körbekapták, egyből nekiszegezve a kérdést, mit szeretne, verést vagy nekik ajándékozni pofonok nélkül a szóban forgó értékes cuccot. Pár másodpercen belül el is tűntek zsákmányukkal, ám a kirabolt áldozat nem rezelt be annyira, mint mutatta, és elmondta a zsaruknak, mi történt vele, ráadásul az egyik rablóban felismerni vélte egyik korábbi szomszédját. A kerületi nyomozók és a BRFK akcióosztályának munkatársai azonnal megkezdték az adatgyűjtést, a nyilvántartásokban megkeresték, hol lakik, hogy néz ki a régi szomszéd, akit aztán a fényképéről még egyszer felismert az áldozat. A rabló lakásáig már ki sem kellett menni, mert ott ült egy cimborájával a házukhoz közeli megállóban, természetesen a barát is részt vett a rablásban. Már a zsaruk autójában elmondták, hol kell keresni a harmadik rémet, így a kapitányságra alig másfél órával a rablás után már hiánytalanul vitték be a triót. Molnár Gyula alezredes, a vizsgálati alosztály vezetője szerint a három fiú sokkal több rablást követhetett el, megfelelő kihallgatási taktikával rá lehet venni őket, hogy pontosan visszaemlékezzenek a történtekre. � Ők maguk kezdték el mondani, hogy nem ez az első esetük, de mi is gyanítottuk, mert több olyan bűncselekmény is történt a környéken, amit hasonló módon, hasonló csapat követett el � mondta az alezredes. � Legtöbbször nem ütöttek, elég volt a fenyegetés, de a törvény a pszichikai kényszert is erőszaknak veszi. A rablással megszerzett műszaki cikkeket azon nyomban kivitték a Keleti pályaudvarhoz, ahol az ott tébláboló araboknak adták el valós értékük negyedéért. A rablók egy diszkóban ismerkedtek meg egymással, ahol csendes szemlélőként nézték, kinek van tele a zsebe, ki fizet, ki árul telefont, itt született meg az első balhé ötlete is. Ráadásul az egyik rabolt telefonnal felvettek egy másik bűncselekményt is, ahol ketten ütötték áldozatukat, miközben a harmadik kamerázott, rendezői utasításokkal, hogy mikor üssenek, mikor jó a kamera látószöge. Erről cinikusan csak annyit mondtak, nem volt élvezetes balhé, mert az áldozat nem volt vevő a verekedésre, és gyáván megfutamodott.
Gyermekverés
A március 9-ei, elhíresült debreceni iskolai gyermekverésről készült videofelvétel szereplői állítják, bár olykor tényleg kiosztottak néhány kisebb taslit áldozatuknak, T. Jánosnak, a rendőrségen is bemutatott képek egy megrendezett jelenet részei voltak, amit viccből csináltak. Ennek ellentmond, hogy az áldozat bordasérülései még most sem gyógyultak meg. Mivel az egyik verekedő egy évismétlő, bukott, túlkoros diák, M. Roland, aki már betöltötte a 14. életévét, a rendőrség is nyomoz az ügyben, de ennek eredményéről még nem nyilatkoznak. A Bocskai István Általános Iskolában információink szerint nem ez volt az első verekedés, csak a többit nem vették fel mobilkamerával. Korábban tizennyolc szülő írt alá egy levelet az igazgatónak, hogy tegyen rendet az intézményben, mert a kisebb gyerekek rendre panaszkodnak a nagyobbak terrorja, verései, sarcai miatt. Az ügyben a rendőrség mellett az illetékes gyámhatóság és az oktatási felügyelet is vizsgálatot folytat.
Vizsgafilm
Néhány évvel ezelőtt dombóvári fiatalok vették filmre, ahogyan rútul elbántak egy szerencsétlen hajléktalannal. A videót büszkén mutogatták barátaiknak, innen került el egy másolt példány a rendőrségre, ahol azonosították a verekedőket és eljárást indítottak ellenük. Sajnos a csapatban volt egy fiatal, aki rendőrnek készült, éppen vizsgái előtt állt, amikor a film előkerült, azóta kénytelen volt más foglalkozás után nézni.
V. A.
FOTÓ: ILLISZ, NÉMETH
KERETES
ISKOLÁBAN TILOS
Bajorországban kormányrendelettel teljes mértékben betiltották a mobiltelefonok használatát az iskolákban, miután egy razzia során több esetben pornográf és erőszakos képekre, filmrészletekre bukkantak a diákok készülékeiben. A szigorú rendelet kiadásának az volt az előzménye, hogy rendőrségi ellenőrzés során, szúrópróbaszerűen 200 mobilt lefoglaltak, és ezek közül tizenhatban találtak erőszakos és pornográf képeket. A helyi hatóságok rendelete értelmében Bajorországban a telefonokat ezentúl csak segélyhívásra használhatják a tanulók, és kizárólag abban az esetben, ha az illetékes tanár erre engedélyt ad. Egyéb esetben a mobiltelefonok csak kikapcsolt állapotban lehetnek a tanulóknál. Németországban más tartományokban is előfordultak hasonló esetek, de ott még nem döntöttek az általános tilalomról, csak egyes iskolák hoztak szigorú rendelkezéseket. Miután ez év februárjában Gropiusstadtban, a Helmholz gimnáziumban a diákok tömegverekedést szerveztek mobiljaik segítségével, az iskola vezetősége betiltotta a mobiltelefonok használatát az iskolában. Neuköllnben, a Thomas-Morus gimnáziumban még szigorúbb rendelkezést hoztak, ott be sem vihetik a diákok a készülékeket az iskolába.
|