KÖNYÖRTELENÜL VERTÉK, GYÖTÖRTÉK A FIATAL SRÁCOT A LÁNYOK
2006.06.05. 19:45
Szinte hihetetlen, hogy a két tinilány ennyire képes legyen megkínozni egy 20 éves fiút, mint ahogy történt Újpalotán. Pedig a gyanútlan srác éppen kiengesztelni ment régi iskolatársnőjét, békekötés helyett azonban az Árpád kórház traumatológiájára került.
A fiú bűne az volt, hogy miután B. Nikoletta kiszemelte magának az egyik barátját, le akarta beszélni a kapcsolatról, mondván, a lány nem érdemli meg, szerinte nem elég rendes.
Valami a levegőben
Nikoletta szervezkedni kezdett, majd felhívta a srácot és közölte, beszéljék meg a dolgot. Abban egyeztek meg, hogy a fiú felmegy bocsánatot kérni a Nyírpalota utcai lakásba. A lány a találkozóra elhívta újdonsült barátnőjét, Sz. Editet is, akivel előző nap ismerkedett meg internetes csevegőprogram segítségével. Ő is ismerte Sanyit, ezért szívesen vállalta, hogy jelen lesz annak megalázásánál. A randira négy fiú ismerősét is odacsábította a lány, vagyis - finoman szólva - valami lógott a levegőben. Meglehetősen népes volt a lépcsőház környéke a gyanútlan srác megérkezésekor. A beszélgetés békésen indult - hogy miként durvult el, azt most vizsgálják a zsaruk -, de a konfliktust követően a fiú a társaság gyűrűjébe került a két lépcsőházat öszszekötő folyosón.
Aljas módszerek
A lányok mindinkább eldurvultak, derékszíjjal fojtogatták, ütötték, rugdosták és lefújták graffitispray-vel a védekezésre már alig képes fiút. Aztán újabb ötleteket dobtak be a kínzáshoz: csikkeket nyomtak el a homlokán és a nyakán, majd összeszurkálták biztosítótűkkel. Már egy órája tartott a kegyetlen kínzás, amikor B. Nikoletta dűlőre akarta vinni a dolgot, és kijelentette: addig innen nem megy el a srác, amíg vér nem folyik. Bement a lakásba konyhakésért, de közben fellazult a fegyelem az erődemonstráló társaság körében. Többen megunták a műsort, és búcsúzkodni kezdtek, e néhány pillanatot használta ki az agyongyötört fiú, és sikerült megszöknie.
Tagad a lány
- A sértett a kínzásoktól sokkos állapotba került, megszólalni is képtelen volt, végigszaladt az utcán, és csak a Pólus Center diszpécseri irodájában érezte biztonságban magát - idézi fel a történteket Péderi Dóra őrmester, a XV. Kerületi Rendőrkapitányság vizsgálója. - Kihallgatni se lehetett a történtekről, a mentők az Árpád kórház traumatológiai osztályára szállították. Bár később kiderült, sérülései nyolc napon belül gyógyulóak, az elkövetés eszközére való tekintettel azonban súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás a lányok ellen. B. Nikoletta következetesen tagadja a történteket, de bűntársa Sz. Edit beismerő vallomást tett, miként a tettestársként meggyanúsított fiúk is.
|